Prológus
- Avada Kedavra – hasította át a hangzavart a halálos átok,
amely Harry Potter pálcájából tört elő és száguldott Voldemort felé, akinek
kitérni sem volt ideje. Ezennel vége tért egy sötét korszak, amely a Nagyurával
bukott el.
Kezdetét vette a halálfalók elfogása és a sebesültek ellátása
.Így került Harry Potter is a gyengélkedőre bár ő maga csak kisebb sérüléseket
szerzett, mégis itt volt.
Sarah März ágyánál ült, akivel tavaly májusban volt együtt párszor,
bár erről kettejüken kívül senki nem tudott. A lány a halálán volt, de még mielőtt elmenne beszélni szeretett volna vele.
- Harry, tudom, hogy nem szerettük egymást igazán. De
szeretném, ha …ha… - itt kezdett elcsuklani a lány hangja – hogy úgy neveld fel
a fiunkat … Kérlek, szeresd őt … Johnnak
hívják … - ezek voltak Sarah utolsó szavai.
Piton pedig végig ott volt egy sötét sarokba húzódva, hisz
Sarah azon kevés mardekáros diákjai közé tartozott, akik már a kezdetektől
fogva a jó oldalért harcolt. Neki köszönhette, hogy másodszor is keresztapa
lett. Azt sose kérdezte ki volt a gyerek apja, bár azt tudta, hogy Potter
mindig is nagy nőfaló volt, de hogy még a mardekáros lányok is bedőljenek neki,
azt már nehezen tudta elképzelni.
Kis keresztfia a
magánlakosztályában várta, hogy az apja érte menjen, már ha képes lesz rá
egyáltalán, mert ahogy elnézte Harryt,aki összeroskadva ült az ágy melletti
széken, inkább nézett ki még gyereknek mint apának. Ekkor kivágódott a
gyengélkedő ajtaja és Sirius Black rontott be rajta. Egy pillanatra megtorpant,
de amint észrevette keresztfiát lendületesen folytatta útját felé.
- Harry, azt hittem, hogy komolyan megsérültél, ha már a
gyengélkedőn kell keresnem téged.
- Ne aggódj Sirius nekem nincs … nincs semmi bajom. De Sarah
… - ezzel kiszakadt belőle a sírás.
Sirius ha meg is lepődött a kitörésen nem mutatta. Gyengéden
megölelte és nyugtatgatni kezdte.
- Gyere, Harry! Itt az ideje, hogy kipihend magad. Már nem
tehetsz érte semmit. Gyere!
Ezzel Sirius kivezette a kissé elveszett Harryt, útjuk egy
használaton kívüli szobához vezetett. Amikor belépett rájött, hogy abba a
szobába sikerült kísérnie keresztfiát, ahova iskolásként még az aktuális
partnereit hozta. Ahogy körülnézett felidéződtek benne azon alkalmak emlékei. A
szoba nem úgy nézett ki, mintha az utóbbi időben nem használták volna.
Sirius szeme megakadt az egyik fotelben kiterült Harryn. A
benne feszülő állati ösztönök lassan szétfeszítették, főleg a kis túlélőből
áradó csábítás miatt. Hirtelen fordulatot vett, hogy kikerüljön ebből a
csapdahelyzetből.
- Sirius kérlek, ne menj el!
- Harry nekem …. – eddig jutott mert amikor hátrafordult,
hogy válaszoljon, már nem tudott uralkodni magán. Két lépéssel átszelte a
kettejük közötti távolságot és szenvedélyesen megcsókolta.
Harry kissé meglepődött, ugyan
tudta, hogy a varázsereje olyan, mint egy mágnes. Ez tudatalatti vonzást
jelentett, és mivel sok dologban apjára ütött, így ki is használta ezt. Most
mégis kissé megtorpant, elvégre a saját keresztapja tépte a száját. De hát az
elme sokszor elbukik a testtel szemben, ami most is bekövetkezett, és Harry
átvette az irányítást. Finomnak nem mondható mozdulatokkal terelte magukat az
ágy felé, miközben kezei már Siriust vetkőztették. A fájdalom és gondok elől
menekülve merült érzéki csatájukban.
Harry kipihenten ébredt, ahogy mindig is egy ilyen éjszaka
után, hisz ilyenkor mindig távozott belőle a fölösleges varázserő. Ekkor megérezte,
hogy mellette Sirius is mocorogni kezdett.
- Harry, mi… mi tényleg - kérdezte kétségbeesetten Tappmancs
- Igen, Sirius – válaszolta nyugodtan Harry.
- Én …, nem lett volna szabad.
- Azt nem mondom, hogy szabad lett volna, de megtettük és
ezen nem változtat semmi.
- Nem, ez nem ilyen egyszerű, hisz
szinte megerőszakoltalak. A saját keresztfiamat!
- Nem dramatizálod túl Sirius egy
kicsit? Ha nagyon akartam volna, akkor meg tudtalak volna állítani. Mindketten
felnőtt férfiak vagyunk. Egyébként is, ha így ordibálsz, akkor nem marad
kettőnk között, hiszen itt még a falnak is füle van. Vagy azt szeretnéd, hogy
mindenki megtudja?
- Isten őriz, nem tudhatja meg
senki, főleg nem…- ekkor Sirius hirtelen elhallgatott és reménykedett, hogy
keresztfia nem fogja faggatni, de mint tudjuk a remény hal meg utoljára.
- Ki nem? Ki nem tudhatja meg?
- Harry, kérlek!
- Nem. Tudnom kell, hogy melyik
dühös boszorkánnyal vagy varázslóval kell szembe néznem, ha kiderülne ez az
éjszaka. Nem szeretem az ismeretlen veszélyforrásokat.
- Nem fontos.
- De igen. Örülnék, ha magad
mondanád el, és nem kellene
legilimenciát alkalmaznom, de ha kell megteszem. Tudod, hogy a
legjobbtól tanultam.
- Jól van győztél – adta meg magát végül. – Remus – motyogta Sirius.
- Tessék?
- Remus. Remus Lupin. Most boldog
vagy?
- Igen.
Végre egymásra találtatok. De kérlek, alaposan fürödj le, mert vele semmiképp sem
szeretnék párbajozni.
-Szent Merlin, mi lesz, ha Remus megérzi rajtam? De mit foglalkozok vele,
hiszen ő szakított velem. – gondolkozott Sirius miközben beért a szobájába és
nekiállt vetkőzni. – Végül is ha nem
hagyott volna el, akkor talán ellent tudtam volna állni Harrynek. Miért nem
lehettünk egyszerűen együtt? Miért kellet mindenfajta mondvacsinált okkal
szakítania? Miért?
- Sirius – rontott be a szobába
Remus – Én csak szerettem volna … - akadt meg kezdeti monológjában, mert
megcsapta érzékeny orrát a szex összetéveszthetetlen illata, de olyan
mellékízzel, amit lehetetlenség lett volna összekeverni máséval. Harry Potter
sajátos mellékíze volt. A vérfarkasban kezdett elhatalmaskodni a féltékenység,
a düh és a gyilkolási vágy. – Azt még elviseltem volna, hogy valamelyik
boszorkánnyal csalsz meg, de hogy pont vele? Még Minervát is könnyebben
elfogadtam volna. De, hogy pont a nőcsábász keresztfiad kezei közé rohantál,
azt már nem. Te …
-Bassza
meg, bassza meg! Miért nem tudtál tíz perccel később befutni? Miért nem?
Elég Remus, ha az emlékezetem nem csal, akkor te mondtad azt 1 héttel ezelőtt,
hogy szakítsunk. Már nem is tudom, hogy milyen mondvacsinált indokkal, aztán
most meg itt vagy és őrjöngesz nekem, hogy mit tettem, amikor már nem köt össze
minket semmi. Bár másképp lenne, bár a szóáradatok
helyett beszélhetne a testünk, bár ki tudnám mondani mit érzek irántad te
lökött farkas.
- De igen is összeköt minket a
múltunk, és reméltem, hogy a jövőnk is.
Miért nem mondtam el neked, hogy mit érzek? Miért löktelek el, amikor már az
enyém voltál és csak is az enyém? Miért Harryhez kellett futnod? Mond, hogy
csak az ereje miatt feküdtél le vele!
- Remus, a múlt fontos része a
jelenünknek, de nem élhetünk az emlékeinkben. Döntsd el végre, hogy mit akarsz,
mert ezt már nem bírom. Az egyik pillanatban olyan vagy, mint egy önző
kisgyerek és csak magadnak akarsz. A másik pillanatban pedig kérdés nélkül
löksz el magadtól. Amíg el nem döntöd, addig ne gyere ordítozni velem. Most
pedig kérlek menny el, mert fürödni akarok. Ja és ne Harryn töltsd ki a
haragod, mert …, mert én csókoltam meg először.
- Megpróbálom... de csak miattad – Sirius kérlelőn ránézett és Remus elveszett – Tudom, tudom – emelte fel a kezét – A farkas
nyugton marad és nem eszi meg a keresztfiad.
– Köszönöm – ezzel elindult a fürdő
fele.
–
Harry vonzereje volt igaz? – kérdezte még utoljára reménykedve Remus.
- Igen, azt
hiszem. Meg az elkeseredés, hogy hiába nyertük meg a háborút mégsem lehetek
azzal akit sze… khm … akivel akarok.
– Értem –
ezzel elhagyta a szobát. – Tehát még
mindig az enyém vagy – érezte, hogy farkasvigyora terül szét az arcán. – Mégse olyan szörnyű ez a világ.
Sirius még
sokáig nézte a Remus mögött becsukódott ajtót és reménykedett benne, hogy eljön
az a nap, amikor a másik soha többé nem hagyja el őt. De mint tudjuk a
vérfarkasok a világ legönfejübb és legkomplikáltabb lényei a világnak, főleg ha
szerelmesek.
- Blaise ezt nem lett volna szabad.
Mi van, ha Harry észrevette, hogy nem voltam ott a vacsorán? Lehet, hogy már
halálra aggódta magát, én meg itt henteregtem veled.
- Nyugi Ginny. Senki nem vette
észre, hogy nem voltunk ott. Engem a mardekárosokon kívül senki nem hiányolt.
Rólad meg azt hiszik, vagy Potterrel ünnepelted a győzelmet vagy a kis törékeny
lelkét ápoltad. Bár ha jól emlékszem ezt megtette helyetted Sirius.
- Honnan veszed? És melyiket is
tette meg?
- Onnan, hogy mielőtt hozzád jöttem
volna, láttam amint egy szobába kíséri a kissé kiakadt barátodat. Szerintem az
utóbbit tette, bár ki tudja nálatok griffendéleseknél!
- Ezzel remélem, nem sértegetni
akarsz?
- Dehogy is – csókolta meg a lányt
miközben előbukkantak egy rejtett ajtó mögül. – Miért tenném?
- Micsoda öröm egy ilyen szép gerlepárt
látni így reggel! – szólalt meg Harry hidegen.
- Harry, ez nem az aminek látszik. –
próbálta menteni a menthetőt Ginny.
- Áá Potter! Mi csak …
- Elég lesz ebből. Így is van már
bőven okom rá, hogy szakítsak veled Ginny.
- De Harry! Mi csak most…
- Azt hiszed nem tudtam, hogy milyen
régóta csalsz meg a hátam mögött Zambinival?
- De Harry!
- Semmi de. Azt hiszem elérkeztünk
arra a pontra, hogy elváljanak az útjaink. Remélem, boldogok lesztek együtt. –
Ezzel folytatta útját a Nagyterembe.
- Most örülsz? – akadt ki Ginny –
Most mit mondok majd a családomnak? Bocs, de megcsaltam Harryt éveken keresztül
egy mardekárossal…
- Aki Blaise Zambini – szólt közbe
gúnyosan, miközben mosolygott a griffendéles kiakadásán.
- … és ezért szakított velem! Olyan
boldogok lesznek.
- Látszik
kedvesem, hogy tipikus griffendéles vagy. Mond azt, hogy …
- Harry James
Potter, azt hittem, hogy a legjobb barátok vagyunk. Hogy fektethetted meg, csalhattad
meg és hagyhattad el a húgomat nyugodt lelkiismerettel? ?- rontott neki Ron a
Nagyterem közepén a kis túlélőnek.
- Sose nyúltam hozzá úgy a húgodhoz,
azt inkább kérd számon Blaise Zambinin. - rántott Harry is pálcát, hogy védje
magát és társait a különféle átkoktól, amik Ron pálcájából törtek elő.
- Megegyeztünk, nem? Azt ígérted,
hogy vigyázol rá és nem érsz hozzá úgy.
- Nem tudom, miből gondolod, hogy a
húgod ennyire szent lenne, mint ahogy hinni akarod. Egyébként Ginny már 3 éve csalt meg vele folyamatosan
és nem tudtam ellene tenni semmit.
- Te csak ne merészeld a húgom nevét
a szádra venni…. – és csak folyt Ronból a vádaskodás, míg negyedóra múlva
Hermióne meg nem unta és egy jól irányzott stuporttal el nem kábította.
- Köszönöm, Mióne.
- Ne köszönd Harry. De ez így olyan
értelmetlen. Ilyenkor minden szó olyan, mint a falra hányt borsó.
- Tudom, de ha én ütöm ki, akkor még
jobban dühös lesz rám.
- Mire elmúlik a varázslat hatása,
addigra eljutnak a dolgok a tudatáig. – állt fel közben Hermióne, hogy kedvesét
a gyengélkedőre lebegtesse.
- Hagyd csak, majd én elviszem. –
állt fel ezzel Harry is, aki az előbb huppant le barátnője mellé, hogy kifújja
magát. – Hogy állnak az esküvői előkészületek?
- Nagyon jól. Már csak néhány
apróság maradt hátra. Két hét múlva simán fog menni az esküvő. Ugye tudod, hogy
még ezután is számítunk rád tanúként?
- Köszönöm, de te nem haragszol rám
Ginny miatt?
- Nem, Harry nem haragszom, mert
tudom, hogy az egyikőtök se ártatlanabb, mint a másikótok.
- Mr. Potter
– szólalt meg Piton mögülük – kérem, jöjjön tíz perc múlva az irodámba!
- Azt hittem, már nem is jössz –
szólalt meg kissé morcosan Piton.
- Hogy mondhattam volna nemet? –
incselkedett vele Harry.
- Nem azért hívtalak, hogy …. hogy
lényegtelen dolgokról beszélgessünk.
- Miről szerettél volna beszélgetni,
Perselus?
- Arról Harry, hogy mostantól apja
leszel egy csöpp gyereknek. Nem szabad tehernek érezned, mert nem lesz az soha.
Lehet, hogy nehezebb lesz az életed, de boldogabb lehet.
- Honnan tudsz arról, hogy gyerekem
van?
- Azt hitted nem vettem észre, hogy
az egyik diákom terhes lett? Ráadásul a gyermeknek fekete haja és ragyogó zöld
szeme van. Kiköpött másod.
- Rajtam kívül az egész világ tudott
Sarah terhesességéről? – akadt ki kissé Harry .
- Megnyugodhatsz, néhány
mardekároson, Dumbledore-on és rajtunk kívül senki sem tud róla.
- Értem. Vajon jó apa leszek? Meg tudom védeni? Fel tudom e nevelni egyáltalán?
- Az első kérdésedre a válasz igen.
Harry biztos, hogy jó apa leszel. Az utóbbi kettő meg majd elválik.
- Már megint legilimentáltál. Jól
tudod, hogy nem szeretem, ha kihallgatják a gondolataimat, még ha te csinálod
se. – felelte durcásan Harry
- Ugyan te is tudod, hogy ha nem
tenném meg, akkor a saját gondolataid vinnének a sírba. Ezt most nem
engedhetem. Szeretem a keresztfiamat, de nem vagyok hajlandó felnevelni úgy,
hogy te mint apja egy napot sem gondoskodtál róla.
- Oké, fogtam. Hol van a … a… a… ?
- A fiad?
- Igen – nyögte ki elhalóan Harry.
- Gyere! A szobámban alszik. Eddig
Winky gondoskodott róla. Azt ajánlom, hogy kösd magadhoz a manót, így legalább
könnyebb lenne elkezdeni az életeteket.
- Köszönöm,
Perselus.
Az élet folyt tovább zavartalanul a
medrében. Egészen addig, míg egy szőke fejet meg nem kísértettek az ősi múlt
árnyai.
